„Ami elöttünk és mögöttünk áll
semmiség ahhoz képest,
ami bennünk rejlik. Ha feltárjuk belső
világunkat, csodálatos dolgok történhetnek.”
Hanry Davis Thoreau
preventív, biztonságos anatómiai alapokon nyugvó, könnyen elsajátítható gerincjóga, harmonizáló jóga
Jógázz velem a tiszta szeretet gyógyító és tisztító energiájában! A szeretet terében kioldódhatnak a múlt sérelmei, fájdalmai, traumái, elengedhetők a fizikai testünk megbetegedését okozó lelki okok.
Jóga gyakorlása közben elcsendesedünk, hogy meghalljuk Lelkünk testünkön keresztül érkező üzeneteit. Kizárjuk a külvilág ingereit, engedjük lecsendesedni a bennünk zajló folyamatokat, hagyjuk, hogy a légzés, a prána folyékony áramlásában feloldódjanak az elménkben kavargó gondolatok. A belső terünkben, a mozdulatlanságban, fellüktet bennünk az élet múlhatatlan hullámzása.
A jóga jótékony hatásai a végtelenségig sorolhatók. Néhányat érdemes kiemelni közülük:
A jóga olyan irányultságú testmozgás, ami tudatos figyelemmel kíséri gyakorlás közben a test minden rezdülését, s ez a figyelem energiát juttat a test olyan részeibe, ahol a kiegyensúlyozott működésben zavar, elakadás van. A test automatikusan az alulműküdő, gyengélkedő szerveink, testrészeink segítségére siet, ami által a segítséget nyújtó “önkéntes” részünk túlhajszolja, túlerőlteti magát. Jógával nemcsak a gyengélkedő részeink kapnak erőre, hanem a túlműködők is tehermentesednek, megpihennek.
A test izomzataiban fellépő esetleges inaktivitás az izmokat gyengíti és a testet merevvé, rugalmatlanná, erőtlenné teszi. A jóga stimulálja ellustult részeinket, s ez a serkentő hatás az egész testre kiható energianövekedést eredményez. A kíméletes fizikai testmozgás öröme enyhíti az esetleges fájdalmakat, egyszerre nyújtja a megrövidült, befeszült izmokat, valamint erősíti a megnyúlásra hajlamosakat. Ez a belső szerveink tartóizmaira is vonatkozik, ami a női szervek esetében kiemelten fontos.
A jóga egyesíti a testet, a lelket és az elmét, egyfajta meditáció. Megtanít a stressz kezelésére, jótékony hatása van a szív működésére, a vérnyomásra, a légzés szabályozására. Egyensúlyt teremt a hormonrendszerben, az idegrendszerben, a keringési- és az emésztőrendszerben. Erősíti az immunrendszert és hatékonyan méregtelenít.
Összehangolja a jobb és bal agyfélteke működését, amely során a bennünk lévő női és férfienergiaminőségek megbékélnek egymással. Ennek hatására javulnakemberi-és párkapcsolataink, azokat egy magasabb minőség megélésébe emeli.
A test energetikai rendszerének harmonizálása hatással van a mindenkori optimális testsúly megteremtésére. Ez nem feltétlenül jelent súlycsökkenést, vagy súlygyarapodást, hiszen a test számára optimális és egészséges testsúly nem feltétlenül egyezik meg az általunk ideálisnak vélt elképzelésekkel.
A jógának enyhítő hatása van az alvászavarokra, a depresszióra, a szorongásra és csökkenti az agressziót.
A jóga összességében egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, jobb életminőség megéléséhez vezet. Aki a spirituális útját járja, jógával enyhítheti a változások során kialakuló intenzív érzelmi hullámzásokat, de aki csak pusztán a fizikai testmozgás öröméért választja ezt a könnyen végezhető, kortalan mozgásformát, az nemcsak a teste működésében érezhet kellemes javulásokat, hanem akaratlanul is megtapasztalja lelki és érzelmi állapotának kiegyensúlyozottságát.
Éld meg Önmagad, nyújtózz bele a végtelenbe. Fújd ki magadból a feleslegessé vált érzelmeket, hagyd távol kerülni a múlt megkopott árnyait, s ne siess a jövő ábrándjai felé. Éld meg ezt a jelen pillanatot, s fedezd fel benne az örökkévalóságot!
Szeretettel várlak!
Namaste
Horányi Ágnes
jógaoktató